A BŐRÜNK VÁLTOZÁSAI

2020.05.02

A bőrünk 3 fő rétegből épül fel: hám, irha és bőralja, kívülről befelé haladva. Az innovatív kozmetikai kezelések lehetőségeinek köszönhetően mindhármat tudjuk kezelni.

Fiatal korunkban, gondolok itt a 20-as évekre, elég a legfelsőt kezelni, ha nincs valami komolyabb probléma, ami mélyebben gyökerezik. Ennek a rétegnek a kezelésére folyamatosan szükségünk van, mert ennek a simaságát csak a folyamatos hidratálással és fényvédelemmel tudjuk megőrizni.
Alatta található az irha réteg, amit a 30-as éveinkben már kezeltetni kell, ha időben el akarjuk kezdeni az anti-aginget, mert a bőrápolásban a megelőzés a legfontosabb.
40 körül már fontos lesz a bőralja kezelése is, az előző kettő mellett. Sokkal hatékonyabban tudunk kezelni egy folyamatosan karbantartott bőrt, mint egy elhanyagoltat! Pedig az lenne a logikus, hogy egy rossz állapotú bőrön könnyebb látványos változást elérni, de nem így van.

Ha a bőrben található rugalmas rostokat termelő sejtek, a fibroblasztok nincsenek rendszeresen stimulálva, nagyon el tudnak lustulni és lassabban reagálnak utána a különböző általunk előidézett ingerekre, amivel gyorsítanánk, serkentenénk őket. Minden lelkiismeretes orvos pl egy szálbehúzás előtt elküldi a pácienst egy kozmetikai serkentő kezelésre (HIFU, RÁDIÓFREKVENCIA), a minél látványosabb cél elérése érdekében.

A bőrünk öregedése egy viszonylag hamar elinduló folyamat, ami gyakorlatilag a víztartalom csökkenését, a benne lévő rostok számának és rugalmasságának csökkenését, valamint a benne zajló folyamatok lassulását jelenti. Az anti-aging kezelésekkel ezeket lassítjuk.
A komplex kezeléseket a maximális eredmények eléréséhez meg kell támogatni belülről is, hogy a bőrünk újraépítéshez a megfelelő téglák, és a nedvesség megkötő anyagok is jelen legyenek.

Hamarosan külön-külön mindezt kifejtem részletesen is, rétegenként, milyen lehetőségeink vannak...

...ÉS AZT SOSE FELEJTSÉTEK,

AMIT MONDANI SZOKTAM,

HOGY A BŐRÖTÖK ÁLLAPOTA 70%-BAN

A TI KEZETEKBEN VAN,

A MINDENNAPOS, OTTHONI ÁPOLÁSSAL.

AHHOZ MI ODATESSZÜK A 30%-OT,

HA ELJÁRTOK KEZELÉSEKRE.

DE TARTÓS, SZÉP EREDMÉNYT CSAK

KÖZÖS MUNKÁVAL, EGYÜTT TUDUNK ELÉRNI❣️